Restaurálás
A restaurátor olyan határozott célra képzett, tanult művész, aki bármely kor bármilyen szemléletű művészének alkotói szándékát, keze munkáját meg kell, hogy értse. Felelőssége, hogy technikailag és művészileg egyaránt alázattal szolgálja a feltárt eredeti alkotás minél tökéletesebb megjelenését. Vagy, ha a műtárgy esetleg anyagában elpusztult, képes annak mását létrehozni, újraalkotni.
Szeretek falképen dolgozni, mert ez olyan építészethez kapcsolódó festészeti műfaj, mely szerves része az egykori, máig fennmaradt tereknek. E terek körbeölelnek, a szemléletnek a képkeret és egyéb dimenziók nem szabnak határt A kép nem pusztán dekoráció, jelentése, eszmeisége van. Minél többet megyünk vissza az időben, annál inkább.
Izgalmas feladatnak tekintem a töredékesen fennmaradt alkotások helyreállítását, akár szépen megmutatott töredék, akár kisebb-nagyobb, szükséges rekonstrukció vezet el a mű esztétikus és jól befogadható, értelmezhető megjelenéséhez.
Szívesen dolgozom táblaképeken is. A technikai problémák megoldása, nehezebb konzerválási- és kiegészítési, retusálási feladatok érdekelnek igazán. Saját műtermemben a konzerválási feladatokat is magam végzem. Meggyőződésem, hogy az egyéni, szelíd bánásmóddal, kézi munkával lehet a legszebb eredményt elérni.
A restaurálás folyamán a lehető legkevesebb hozzátétellel próbálom elérni a lehető legjobb eredményt, az eredetiség legmesszemenőbb tiszteletben tartásával.
A műterembe kerülő alkotásról felállított pontos diagnózis az első, legfontosabb feladat.
A konzerválás minden 40-50 éves, de sok esetben az ennél fiatalabb képeknek is létfontosságú lehet. Az öregedés lelassítható egyéni, az alkotás tulajdonságait leginkább figyelembe vevő konzerválási eljárással. Korszerű, kíméletes konzerváló eljárásokkal és reverzibilis anyagokkal dolgozom. Az ideiglenes feszítő keretekre helyezett festmények „személyre szabott” konzerválást kaphatnak, sajátos tulajdonságaik alapján.
Külön gondoskodást igényelnek a pasztózusan festett képek, amelyek komoly károsodást szenvedhetnek. Restaurátor műhelyem csak a legvégső, kikerülhetetlen esetben alkalmazza a vákuumasztal segítségével történő konzerválást.
Elveim alapján a „legjobb” restaurálást a szükséges elegendő konzerválás és a lehető legkevesebb retusálás biztosítja. A konkrét megvalósítás művészi munka, és mint ilyen, szubjektív és különféle lehet.
Vállalom az alábbi tárgyú munkákat magánszemélyek, cégek, egyházi megrendelők, múzeumok részére:
Falképek
-
Falképek kutatása, dokumentálása, szakértői munka
-
Falképek (freskó, szekkó, sgraffitto) feltárása, konzerválása, restaurálása
-
Falképek leválasztása, rekonstrukciója
Festmények
-
Festmények vászon hordozón
-
Fatáblára festett műalkotások, táblaképek
-
Karton alapú olajfestmények
-
Egyéb hordozóra festett műalkotások
Falképrestaurálás
-
A bajnai Sándor-Metternich kastély Raffaello díszterme
A bajnai Sándor-Metternich kastély Raffaello dísztermének klasszicista stílusú mennyezeti falképei kazeines szekkó technikával készültek. A 70-es években Illés János és Szentesi Róza restaurátorok által kényszerűen 124 darabra vágott, „húsában leválasztott” falképet a kastély helyreállításakor vissza kellett ültetnünk eredeti helyére. A falkép „bőrét”, az egy-két milliméter vastagságú, vékony gézrétegekre átvitt festett epidermiszt egyenként, 10 restaurátor kollégával saját műtermeinkben készre retusáltuk. A mennyezetre ragasztott falképdarabok közti rések tömítéseit már a síkmennyezeten retusáltuk ki, végül a minimális alapszínbeli különbségeket szintetizáltuk az egységes megjelenés érdekében. A nem mindennapi feladat művészeti vezetői Boromisza Péterrel mi ketten voltunk. -
A bodrogkeresztúri Szent Kereszt felmagasztalása titulusú templom freskói
A bodrogkeresztúri Szent Kereszt felmagasztalása titulusú templom freskói több gótikus periódusból származnak, feltárásukat és teljes restaurálásukat rekordidő alatt kellett magas művészi színvonalon, aprólékos retus munkával megoldani. Három munkatársammal 2020-21-ben dolgoztunk a falképeken, emellett a főoltárkép és két mellékoltár vászonképe is kezeink munkáját dicséri. -
Az edelényi Coburg kastély barokk lakosztálya
Az edelényi Coburg kastély barokk lakosztályának hat festett szobáját kétségbeejtő állapotból állítottuk helyre, itt a grófné szobájában illetve a Négy évszak termében dolgoztam, szintén csapatmunkában. Lieb Ferenc jókedvvel festett rokokó jeleneteivel gazdagított csodás teremsort sajnos úgy tűnik, a nézők a közeljövőben már nem látogathatják… -
Keszthelyen a Szent Miklós temetőkápolna
Legutolsó, a szívemnek legkedvesebb falképmunkám Keszthelyen a Szent Miklós temetőkápolna, ahol országos viszonylatban is tekintélyes mennyiségű, különleges festészeti értékű gótikus freskókat tártunk fel 2022-ben. Ennek előzményeként, ugyanitt, a külső falakon általunk feltárt falképeket 2004-ben már helyreállítottuk. ekkor kutattuk meg a templombelsőt is, kecsegtető eredménnyel. 18 évet kellett várnunk arra a pályázati lehetőségre, hogy az ott 6-8 cm vastag kemény vakolatréteg alatt szunnyadó freskóegyüttest feltárhassuk. A restaurálás legszebb része még hátravan, az esztétikai helyreállításhoz újabb támogatást várunk. -
A majkpusztai kamalduli remeteség közösségi épülete
A majkpusztai kamalduli remeteség közösségi épületében, a Foresteriában egy különleges festéstechnikával készült, erősen pusztult állagú falképegyüttest és az azt körülvevő stukkókat állítottuk helyre restaurátor-művész barátaimmal. -
Szentgotthárd volt cisztercita apátsági templom
(ma Nagyboldogasszony plébániatemplom) 1784-ben Dorffmaister István soproni festő a figurális képeket, 20 éves fia, Joseph az architekturális keretdíszítményeket festették meg mesteri tudással. Dorffmaister István virtuóz ecsetkezeléssel és ügyes kompozícióval elevenítette meg a Szentgotthárdi csata festői vízióját. A hazafias érzelmektől fűtött történelmi tárgyú freskót kutatásunk alapján 20 nap alatt festette. A templom többezer négyzetméter kiterjedésű falképegyüttesét és oltárképeit, az oltárok architekturális kereteit 2012-2022-ig több ütemben restauráltuk hat festőrestaurátor művész közreműködésével közösen. -
A türjei premontrei prépostsági templom
2022-ben átadott helyreállításában is részt vehettem, a szentélyben Dorffmaister István itt készítette el legelső freskóegyüttesét 1763-ban, amelyet részleges átfestések alól tártunk fel és állítottunk helyre két kollégámmal: Heitler Andrással és Boromisza Péterrel.
Festmények restaurálása
-
Vaszary János: Jelenet a Pompadur-ból
(olaj, vászon) Magántulajdon
A vastagon, pasztózusan festett kép megereszkedett, repedezése már zavarta a látványt, pergésnek indult a festékréteg. Vakrámáját megerősítettük, feszítőkereten konzerváltam majd a zavaróan szélesre nyílt repedések mentén tömítettem és kiretusáltam a festményt. -
Győr, bencés templom
Győr, Szent Ignác egykor jezsuita, ma bencés templom (Széchenyi tér)
főoltárképe
Paul Troger: Szent Ignác megdiscsőülése (650 cm x 344 cm, olaj, vászon, dublírozott volt.)
Teljes restaurálását végeztük el 2005-ben. Újradublírozása és a régi vakráma korszerűvé tétele 8 restaurátor munkájaként készült el.
Helyszínen, állványról négyen végeztük el a két rétegű átfestés alóli feltárást és az esztétikai helyreállítást. -
Krasznokvajda, rk. templom, Mária kegykép
1764. Jacobus Hastler (?) jelzéssel fatábla, ezüstözött kerettel. -
Vörös Géza: Női portré. (olaj, vászon)
Vörös Géza: Női portré. (olaj, vászon)
Magántulajdon -
Arcképek
Sárospatak, Tiszáninneni Református Egyházkerület Múzeuma számára készített restaurálási munkáimból:
Ragály István kapitány arcképe;
Szathmári Paksi Pál arcképe;
Kövi Sándor jogász professzor arcképe.
A restaurálási munkán túl a képkeretek tervezése is része volt munkámnak. A díszkeretek Dobesch Pál faszobrász munkái. -
Nepomuki János oltárkép
Bodrogkeresztúr, r.k. templom: Nepomuki János oltárkép (170 cm x 125 cm, olaj, vászon) a vastagon átfestett díszkeret feltárását és restaurálását is elvégeztük -
Aba-Novák Vilmos: Körmenet
1935-40. (230 x 140 cm, Fatábla, tempera)
Magántulajdon
A pergő festék konzerválása elengedhetetlen volt. -
Johann Ender: Kapra Katalin arcképe
(18,3 x 25,2 cm, akvarell)
Finom retusálási feladatot igénylő feladat volt.